123 éve a labdarúgás égboltján
Slovensky Magyarul

II. Liga: Véget ért a nagyszerű sorozat, emberhátrányban kapott ki a KFC

13 fordulónyi veretlenség után érkezett Pozsonyligetfalura a Komáromi FC. Radványi Miklós már korábban elmondta, hogy nehéz mérkőzésre számít egy nehéz ellenfél ellen, ráadásul műfüves pályán kell helytállniuk.

A vezetést Pozsonyligetfalu csapata szerezte meg a 10. percben, alig negyed óra múlva azonban szépíteni tudtak a komáromiak egy szép akciónak köszönhetően. A gólszerző Patrik Voleský volt. 1:1.

Az első félidő végéig még három komolyabb hazai helyzetet láthattunk, miközben a komáromi próbálkozásokat hatástalanítotték a pozsonyligetfalusi játékosok.

A félidőben Pastorek váltotta Cagáňt, ami, mint később kiderült, megpecsételte az eredményt - 5 perc alatt begyűjtötte első, majd 9 perccel később második sárgalapját is, ami azt jelentette, hogy több mint fél órán át emberhátrányba kényszerült a Radványi-legénység.

A komáromiak kénytelenek voltak visszahúzódni, ám így is sikerült több mint 20 percig tartaniuk tartani magukat és az eredményt. A hazaiak a 83. percben ismét megszerezték a vezetést, a komáromi gárdának pedig sem lehetősége, sem ideje nem maradt az egyenlítésre, miután a fővárosiak a 88. percben véglegesítették az eredményt és a három pont sorsát.

A Radványi-legénység így az aktuális bajnokságban először nem tudott pontot szerezni. Ettől függetlenül továbbra is vezeti a II. liga tabelláját hétpontos előnye van a második Eperjes, és 12 pontos előnye a harmadik Puhó előtt.

A lilák legközelebb november 4-én lépnek pályára az utolsó előtti helyen álló Alsókubin ellen, majd november 8-án a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében mérkőznek meg Szakolca csapatával.

Körkép.sk