II. Liga: Harcos, feszült meccsen szerzett három pontot a KFC
A KFC már a 8. percben megszerezte a vezetést imko révén egy rögzített helyzetből. A harcos, feszült mérkőzésen nagyjából kiegyenlített játék folyt. A komáromiak láthatóan saját játékukat játszották, magabiztosak voltak támadásban és védekezésben is.
A KFC a 64. perctől emberelőnyben futballozhatott, miután kiállították Holit. A puhóiak 10 emberrel sem váltottak védekező állásra, néhány ígéretes helyzetet is ki tudtak dolgozni, miközben a komáromiak több tutihelyzetet is kihagytak.
A 86. percben a komáromiak is 10 emberes csapatra szűkültek a pályán, miután piriak megkapta második sárgáját is. A hosszabbításban aztán újabb puhói játékost küldtek el idő előtt zuhanyozni, az eredményen azonban ez mit sem változtatott.
A KFC szombati győzelmével 12-meccsesre nyújtotta idei veretlenségi sorozatát. Mint ismert, az aktuális bajnokságban csupán egyszer vesztettek két pontot, egyébként tökéletes a menetelésük és magabiztosan vezetik a tabellát - 8 pont az előnyük a második Eperjes, és 9 a harmadik Puhó előtt.
Radványi Miklós a mérkőzés után nyilatkozva elmondta, hogy az eredménnyel ugyan elégedett, a helyzetkihasználásokkal azonban semmiképp sem, hisz csak a második félidőben volt 3-4 olyan helyzetük, melyeket be kellett volna lőni.
Azzal kapcsolatban, hogy jövő héten nem számíthat a kiállított Dominik piriakra, aki egyébként a védelem egyik alapembere, Radványi elmondta, hogy nem aggódik, mivel elég bő a kerete, valamint van egy teljes hete arra, hogy helyettesítse a játékost.
A komáromiak legközelebb október 21-én Tőketerebes csapatát fogadják, majd 25-én a Slovnaft Cup 4. fordulójában Túrócszentmárton ellen lépnek pályára idegenben.
Körkép.sk