II. Liga - Ismert a KFC programja, idegenben kezdik és zárják az idényt a komáromiak
A bajnokság július 29-én rajtol, a hivatalos játéknapok idén is péntek, szombat és vasárnap. A 16 csapatos versenysorozatba visszatér a Niké ligából (korábban Fortuna liga) kieső Liptószentmiklós, a III. ligákból pedig Igló (Spišská Nová Ves) és Maniga (Malženice) küzdötte fel magát a másodosztályba.
Az előző idényben csupán Eperjes játszotta kölcsönpályán hazai mérkőzéseit, idén azonban Komáromban is elrajtolt a stadionfelújítás, így vélhetően a vágsellyei is felkerül a másodosztálybeli klubok térképére (cikkünk írásakor még a licenszadó bizottság végleges válaszára vártak Komáromban - a szerk. megj.).
A komáromiak egyelőre nem közöltek információkat arról, hogy terveznek-e szurkolói buszokat indítani a "hazai" mérkőzésekre.
A 2023/24-es idényben is érvényes, hogy a másodosztálybeli kluboknak kötelességük legalább egy U21-es vagy fiatalabb korosztályba tartozó játékost pályára küldeni a kezdőcsapatban. Legalább egy szlovák állampolgárságú 21 évnél fiatalabb játékosnak minimum 30 percig a pályán kell tartózkodnia a szabályok értelmében.
A KFC idén is megméretteti magát a Slovnaft Cupban, melyben az utóbbi két évben kiemelkedő sikereket ért el.
Körkép.sk/KPA