Slovnaft Cup - Fantasztikus eredmény, negyeddöntős a Komáromi FC!
November 8-án 13 órától a Fortuna Ligában szereplő FC ViOn Aranyosmarót csapatát fogadta a Komáromi FC a Pintyőkeligetben a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében.
Az első félidő még gól nélküli döntetlennel ért véget, a második játékrészben azonban egy az ötösön belüli zűrzavarból a hazaiak jöttek ki jobban, imon mehyl révén megszerezték a vezetést.
A vendégek próbáltak betörni a komáromiak tizenhatosába, és bár volt néhány védelmi hiba, igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kidolgozni. Ehelyett a hazaiak a hosszabbítás harmadik percében, gyakorlatilag örömfoci kategóriába sorolható megmozdulás végén Bayemi góljával végleg eldöntötték a továbbjutó sorsát.
A komáromiak így túlszárnyalják tavalyi teljesítményüket, mikor is a nyolcaddöntőben búcsúztak a kupaszerepléstől.
A találkozó után Radványi Miklós vezetőedző a következőképpen értékelte a győzelmet:
"Örülök, hogy azok a játékosok, akik lehetőséget kaptak, akik kevesebb játéklehetőséget kapnak, jól játszottak és megmutatták, hogy lehet velük számítani. Ennek nagyon örülök. És örülök annak is, hogy egy NB1-es csapatot legyőztünk és kiejtettünk a kupából is. Azt hiszem, hogy Komárom a történelme során még soha nem volt a legjobb nyolc között, és így egy ilyen történelmi fegyvertényt hajtottunk végre."

Komáromi FC - FC ViOn Aranyosmarót
2:0
2:0
gólszerzők: 60. mehyl, 93. Bayemi
Körkép.sk/KPA
Körkép.sk/KPA