II. Liga - Megverte a listavezetőt a Komáromi FC
Licsérd község (Ličartovce - Eperjesi járás) sáros, vizes pályáján játszották a dobogósok találkozóját. Bár kiegyenlített mérkőzést láthattunk, a komáromiak tudtak jobban érvényt szerezni akaratuknak.
Az első találatot a 24. percben szerezték meg a lilák, Németh szögletéből Varga Péter fejelt a kapuba. Az eperjesiek reakcióként végrehajtottak egy gyors cserét, Kuhajdík helyére Andric lépett pályára.
A következő komáromi gólra az 55. percig kellett várni. Az eperjesiek kezezést reklamáltak a komáromi tizenhatoson belül, a lilák azonban gyors kontrában megindultak, Bayemi végigszáguldott a pályán, majd miután őt szerelték, Šimon Šmehyl szemtől szemben Kučinskyval nem hibázott és gólt szerzett.
Az eperjesiek ezt követően igyekeztek nagyobb nyomást kifejteni a komáromi kapura. Végül a 89. percben sikerült egy szépítő gólt szerezniük, többre azonban már nem maradt idejük.
16 forduló után Kassa és Eperjes 33-33 ponttal vezeti a bajnokságot, majd Komárom következik a tabellán 27 ponttal.
A komáromiak legközelebb november 8-án lépnek pályára, mikor a fortunaligás Aranyosmarót csapatát fogadják a Városi Stadionban a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében. Ezt követően idei utolsó bajnokijukat november 12-én Garamszentkereszt ellen játszák idegenben.
Körkép.sk/KPA