122 éve a labdarúgás égboltján
Slovensky Magyarul

Az utolsó pillanatokban vesztett két pontot Komárom Pozsonyban

Nagy volt a pontszerzési kényszer a pozsonyiakon, miután utolsó négy hazai mérkőzésüket elveszítették. A komáromiak magabiztosan léptek fel a jóformán U19-es csapat ellen, akiket az A-csapatból Siemen Voet és Žan Medved erősített, miután ők nem szerepelnek a Slovan jelenlegi EKL-keretében.

A lilák korán, már a 17. percben megszerezték a vezetést, mikor is Németh Tamás a meglepetés erejével, nagyjából 40 méterről vette be a hazaiak kapuját. 0:1. Ezt követően is volt még 3-4 komoly helyzete a komáromiaknak, melyekkel akár el is dönthették volna a mérkőzést már az első 45 percben.

Az égszínkékek nyilván nem szerették volna elszenvedni zsinórban 5. hazai vereségüket, így a második játékrészben aktívabban játszottak. A 92. percben Matúš Ružinský kapus is felszaladt az ellenfél kapuja elé, mikor csapata szögletet rúghatott, majd fejesével el is vett két pontot a komáromiaktól. 1:1.

A találkozó után Radványi Miklós a következőképpen értékelt a FutbalnetTV-nek:

"Azt gondolom, hogy az első félidőben eldönthettük volna ezt a mérkőzést. Volt 3-4 száz százalékos helyzetünk, amelyekből egyszerűen gólokat kell adnunk. A félidőt három góllal kellett volna nyernünk. Ma a cserejátékosaim abszolút semmit nem adtak hozzá. Az a játékos, aki feljött, fognia kellett volna a kapust, a személyes felelősségében teljesen csődöt mondott, ezért ma kénytelenek vagyunk egy ponttal hazamenni."

mondta Radványi, majd megjegyezte, hogy a cseréivel épp hogy felélénkíteni szerette volna csapata játékát, helyette az új játékosok között könnyen átjutottak a Slovan játékosai. Arra is rámutatott, hogy múlt héten pont az ő csapata volt az, aki az utolsó percben mentett pontot, ma pedig fordított helyzetben veszített kettőt.

"Ilyen a futball"

tette hozzá Radványi azzal, hogy az első félidőt teljes mértékben uralták, a másodikban is jobbak voltak, de hiányzott a második gól, így megvolt a kockázata annak, hogy az ellenfél kiegyenlít.

https://www.youtube.com/watch?v=Nm6bbzYcsOQ

A komáromiak legközelebb október 11-én, a Slovnaft Cup 4. fordulójában lépnek pályára Kassa ellen, majd 15-én ismét hazai pályán szurkolhatnak nekik a Városi Stadionban, mikor is Miava csapatát fogadják.



Körkép.sk/KPA