II. Liga - Egy sikeres hét méltó lezárása: Komáromi győzelem Máriatölgyes ellen
Mozgalmas hetet zárnak a komáromiak, aki múlt hétvégén hazai pályán ütötték ki Tőketerebes csapatát, majd hétközben Nagyölveden rendeztek gólparádét a Slovnaft Cup harmadik fordulójában. Ezután szombaton már Máriatölgyes ellen léptek pályára idegenben és folytatva a hétközi jó eredményt, győzelemmel tértek haza.
A lilák végig domináltak és már a 27. percben megszerezték a vezetést Tóth Gábor révén, majd alig tíz perccel később Németh Tamás is derült égből villámcsapásként érkezett az ellenfél kapujához. A második játékrészben próbáltak visszatérni a játékba a hazaiak, ám a komáromi védelem prímán működött, egy-két akción kívül nem tudott többet felmutatni a máriatölgyesi gárda.
Nem úgy a lilák, akik a második félidőben is gólra éhesen játszottak, és többször is csak hajszálon múlt, hogy nagyobb fölénnyel nyerjék meg a mérkőzést.
A végeredmény végül 2:0 maradt, viszont pozitívan értékelhető, hogy ezúttal a gólok már nem rögzített helyzetekből, hanem akciókból születtek.
A komáromi gárda ezzel a győzelemmel felugrott a tabella 3. helyére, csupán három ponttal lemaradva a listavezető FC Tatran Eperjes mögött.
Radványi Miklós védencei legközelebb október 1-jén, a bajnokság 11. fordulójában lépnek pályára hazai környezetben, mikor is Puhó csapatát fogadják majd a Komáromi Városi Stadionban.
Körkép.sk/KPA