123 éve a labdarúgás égboltján
Slovensky Magyarul

Véget ért a negatív sorozat, három pontot gyűjtött be Komárom

A komáromi Városi Stadionban rendezett szombati találkozóra mintegy 430 szurkoló váltott jegyet, közülük nagyjából negyvenen támogatták a vendégcsapatot – legtöbbször nem a megengedett módon, ami miatt többször is rendre kellett utasítani őket a mérkőzés közben.
A komáromi gárda legutóbb július 31-én Alsókubin ellen tudott gólt szerezni, akkor 2:1-re győztek Radványi Miklós védencei. Azóta viszont két gólnélküli döntetlent és egy Somorja elleni vereséget sikerült összehozniuk a liláknak a bajnokságban.
A találkozó nagy részében a komáromiak domináltak, több helyzetet is kidolgoztak, egyetlen góljukat mégis rögzített helyzetből szerezték végül – Horodník szögletét Šimko fejelte be a 42. percben.
A második játékrészben bár mindkét oldalon voltak próbálkozások, gól már nem esett, így maradt az 1:0-ás végeredmény, és a három pont a komáromiaknak.

Radványi Miklós a találkozó utáni értékelőjében kiemelte, hogy örül a győzelemnek, viszont továbbra is hiányolja az akciógólt. Ettől függetlenül jelenleg a győzelem a lényeg, hogy a három pont Komáromban maradt.




A talákozó teljes egészében megtekinthető a Futbalnet YouTube-csatornáján.
 
Győzelmével Komárom felugrott a tabella negyedik helyére, mindössze két ponttal lemaradva a listavezető Kassa mögött (a második helyen álló Puhó viszont cikkünk írásakor egy meccses hátrányban van – a szerk.).

A lilák legközelebb szeptember 3-án lépnek pályára idegenben Zsolna B-csapata ellen.

Körkép.sk/KPA