Slovnaft Cup: Magabiztos eredménnyel lépett tovább a Komáromi FC
A másodosztálybeli csapat a megszokottak szerint nem legerősebb összeállításában lépett pályára, és bár Boris Druga révén megszerezték a vezetést, a nádszegiek Juhos Nikolas találatával ki is tudtak egyenlíteni. Aztán Christian Bayem még az első játékrészben betalált, így a szünetre 2:1-es vendégelőnnyel mentek le a játékosok.
A sportnet.sme.sk riportja szerint Radványi Miklós egyáltalán nem volt elégedett védenceivel az első 45 perc után.
"Szemcseppekre lett volna szükségem, mert fájtak a szemeim ettől a játéktól. Borzalmas volt. Ha alacsonyabb osztálybeli csapat ellen játszunk, a minőségi különbségnek egyértelműnek kell lennie a pályán az első perctől kezdve. Néhány játékos meg van sértődve, hogy nem játszhat, de mikor lehetőséget kaptak, akkor ezt a borzalmas futbalt mutatták be. Néhányukat talán meg is büntetem, mert nálam ez így nem működik"
nyilatkozta a tapaszalt szakember, aki azt nem részletezte, hogy pontosan milyen büntetésre is számíthatnak védencei, ahogy azt sem akarta elárulni, mi hangzott el az öltözőben a félidőben.
"Nem akarják hallani. Egyszerűen figyelmeztettem őket, hogy nem becsülhetik le az ellenfelet. Az első félidőben hiányoltam az alázatosságot"
mondta Radványi.
A második játékrészre több játékosát is lecserélte a komáromi szakvezető, a játék is egyből más képet mutatott. A hazaiak már nem tudtak egyenlő ellenfélnek mutatkozni, meglátszódott az első játékrészben hiányolt minőségbeli különbség.
Gyors egymásutánban sikerület is még 5 gólt szerezniük a komáromiaknak, így magabiztos eredménnyel jutottak tovább a kupában. A lilák legközelebb szeptember 14-én, a III. Nyugati Ligában szereplő Nagyölved ellen lépnek pályára a kupában.

TESZ Nádszeg - Komáromi FC
1:7 (1:2)
Juhos (33') ill. Druga (32'), Bayemi (42', 75'), Tóth G. (62'), Németh T. (65'), Pastorek J. (66', 72')Körkép.sk/KPA