123 éve a labdarúgás égboltján
Slovensky Magyarul

Véget ért a Komáromi FC felkészülése, hétvégén már bajnoki meccset játszanak

Véget ért a Komáromi FC felkészülése, hétvégén már bajnoki meccset játszanak

A Gyirmót FC Győr elleni mérkőzéssel véget ért a Komáromi FC nyári felkészülése, hétvégén már a bajnoki mérkőzésre várják a szurkolókat a komáromi Pintyőkeligetbe.


Vegyes eredményekkel zárta a felkészülést a KFC. Első hazai edzőmérkőzésüket 2:1-re elveszítették a Fortuna Ligából kieső FK Pohronie ellen, a II. ligát megnyerő Zólyombrézót azonban sikerült idegenben megverni. Harmadik felkészülési mérkőzésükön a Bicskei TC ellen léptek pályára a komáromiak, ahol fölényes, 5:0-ás győzelmet arattak a gyengébb bajnokságban szereplő csapat ellen.





Július 4-től magyarországi edzőtáborozáson vett részt a Radványi-legénység. Először az NB I-be feljutó Vasas ellen léptek pályára és kétszer 60 perces mérkőzést játszottak le. 1:0-ás első félidő után Saláta Kornél fejesével még egyenlíteni tudtak a komáromiak, ezt követően azonban három találatot is szerzett a Vasas, így 4:1-re győzött.



Gyirmót ellen bár volt néhány helyzete a komáromiaknak, végül a hazai csapat örülhetett a 2:0-ás végeredménynek. Így összességében két győzelemmel és három vereséggel zárta felkészülését a KFC.



Radványi Miklós a felkészülés kezdetén a Körképnek nyilatkozva elmondta, hogy az ellenfelek kiválasztásánál fő szempont volt, hogy olyan csapatok ellen léphessenek pályára, akik erősek, ugyanakkor gyengébb csapatot is kerestek, ahol másik játékrendszert tudnak kipróbálni.



https://korkep.sk/cikkek/sport/2022/06/30/radvanyi-miklos-a-korkepnek-a-kfc-megallna-a-helyet-a-fortuna-ligaban-a-varosban-mostohagyerekkent-bannak-a-klubbal/



Végleges a "rajtlista"


Kisebb fennakadások után összeállt a másodosztály 16-csapatos bajnoksága, ezzel együtt közzétették a 2022/23-as idény szétírását is.



Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Slovan "B" és a Spartak Miava is a másodosztályban kezdi meg az idényt. A Szlovák Labdarúgó-szövetség elfogadta mind a 16 induló csapat jelentkezését, így már hivatalos lett a névsor.



Az extrém módon rövid, mindössze négy és fél hetes felkészülés után szombaton már meg is kezdi a bajnokságot a KFC - július 16-án, 17 órakor a Tatran Prešov csapatát fogadják a Komáromi Városi Stadionban. A második fordulóban ismét hazai közönség előtt léphetnek pályára a lilák, majd két idegenbeli meccs következik.

Körkép.sk/KPA