KFC tehetségfigyelő - U19
Június 13-án megkezdte a nyári felkészülést a Komáromi FC. A szlovák országos másodosztály 2021/2022-es kiírásának negyedik helyezettje a tervek szerint öt felkészülési mérkőzést játszik le magyar és szlovák ellenfelekkel, valamint külföldi edzőtáborozásra is készülnek.
Hazai pályán szenvedett 2:1-es vereséget első nyári felkészülési mérkőzésén a férfi A-csapatunk. Szombaton a Fortuna Ligából kieső FK Pohronie (Garammente) csapatát fogadtuk a Pintyőkeligetben.
Vegyes eredményekkel zárta a felkészülést a KFC. Első hazai edzőmérkőzésüket 2:1-re elveszítették a Fortuna Ligából kieső FK Pohronie ellen, a II. ligát megnyerő Zólyombrézót azonban sikerült idegenben megverni. Harmadik felkészülési mérkőzésükön a Bicskei TC ellen léptek pályára a komáromiak, ahol fölényes, 5:0-ás győzelmet arattak a gyengébb bajnokságban szereplő csapat ellen.
3:0-ás hazai győzelemmel indította a 2022/2023-as bajnokságot a KFC Komárom. A lilák a másodosztályba visszajutó Tatran Prešov/Eperjes csapatát fogadták az 1. fordulóban.
Pénteken a felnőtt csapat bajnokiján szurkolhatnak a nézők, hétvégén pedig az U14-es nemzetközi Summer Cup mérkőzéseit izgulhatják végig a Pintyőkeligetben.
Hátrányból fordítva, 2:1-re verte meg Alsókubin csapatát a Komáromi FC, ezzel sikerült megőriznie eddigi veretlenségét a szlovák országos másodosztály bajnokságában.
Gólnélküli döntetlent játszott hétvégén a Komáromi FC az FC Kassa csapatával idegenben. A nap hőse, a komáromiak kapusa, Miroslav Bréda volt, aki kivédte a DAC korábbi közönségkedvencének, Erik Pačindának a büntetőjét.
Hétvégén ismét hazai pályán játszott a Komáromi FC felnőtt csapata, azonban nem tudta gólokkal szórakoztatni kilátogató szurkolóit. A Pintyőkeligetben ezútta gólnélküli döntetlen született Homonna csapata ellen.
Magabiztos, 7:1-es győzelmet aratott a Komáromi FC szerdán, a Slovnaft Cup aktuális kiírásában. A lilák ezúttal az V. osztályban szereplő Nádszeg csapatához látogattak el, és bár az eredmény így utólag magáért beszél, az első félidő után nem biztos, hogy mindenki a KFC győzelmére fogadott volna.
Véget ért a Komáromi FC három forduló óta tartó negatív sorozata a szlovák országos másodosztályban, miután hazai közönség előtt megverték Pozsonyligetfalu csapatát.
Szombaton Zsolnán vendégszerepelt a Komáromi FC a szlovák országos másodosztály 8. fordulójában, és bár mindig nehéz mérkőzéseket játszanak egymás ellen, ilyen vereségre valószínűleg Radványi Miklós sem számított.
Szombat délután Tőketerebes csapatát fogadta Komáromban a KFC a szlovák országos másodosztály bajnokságának 9. fordulójában. A két magyar edző csatáját a Radványi-legénység nyerte, így már három pont különbség van az előzőleg egyenlő pontszámú csapatok között.
Szerdán Nagyölveden lépett pályára a Komáromi FC a Slovnaft Cup harmadik fordulójában. Bár az első gólt a hazaiak szerezték, a második játékrészben két vállra fektették őket a lilák.
Magabiztos, 2:0-ás győzelmet aratott a Komáromi FC Máriatölgyes (Dubnica nad Váhom) ellen, így három ponttal tér haza a hétvégi derbiről.
A válogatott szünet után Puhó csapatát fogadta a KFC a Komáromi Városi Stadionban. Sokáig úgy tűnt, hogy hiába a helyzetek, a lilák ma pont nélkül maradtak, végül szó szerint az utolsó pillanatban tudtak pontot menteni.
Pénteken, a szlovák országos másodosztály 12. fordulójában a Slovan B csapata ellen lépett pályára a Komáromi FC. A koradélutáni kezdés miatt csak kevés szurkoló követte a helyszínen a mérkőzést, melyen az utolsó pillanatokban mentett pontot csapatának az égszínkékek kapusa.
Kassán lépett pályára kedden a Komáromi FC a Slovnaft Cup 4. fordulójában. A fordulatos mérkőzésen végül a csallóközi gárda bizonyult jobbnak, így továbbjutottak a legjobb 16 közé.
Szombaton Miava csapatát fogadták a komáromiak a szlovák országos másodosztály 13. fordulójában. Miután múlt héten két pontot is vesztettek a lilák Pozsonyban, mindenképp javítani szerettek volna.
A szlovák országos másodosztály 14. fordulójában a III. ligából feljutó, sereghajtó Récse ellen lépett pályára a Komáromi FC. A lilák favoritként léptek pályára, a három pont sorsát azonban a hazaiak gólja döntötte el.
Csütörtökön kisorsolták a Slovnaft Cup következő fordulójának párosításait. A letjobb 16 közé nem jutottak be az olyan fortunaligás csapatok, mint a DAC vagy a Zsolna, ott lesz viszont például Komárom és Somorja.
Szombaton lejátszotta idei utolsó hazai bajnoki mérkőzését a Komáromi FC. A szlovák országos másodosztály 15. fordulójában végül csak egy pontot szereztek a lilák az újonc Vágbeszterce ellen.
Szombaton Eperjes ellen lépett pályára a Komáromi FC a szlovák országos másodosztály 16. fordulójában. A rossz pályaviszonyok ellenére a komáromiak már korán megszerezték a vezetést, melyet meg is tartottak a mérkőzés végéig.
Tavaly a DAC-ot és Nagymihály, idén pedig a ViOn Aranyosmarótot ejtette ki a Komáromi FC a Slovnaft Cupból. A lilák így folytathatják útjukat a kupa negyeddöntőjében.
2:1-es vereséget szenvedett Garamszentkereszten a Komáromi FC az FK Pohronie vendégeként a szlovák országos másodosztály 17. fordulójában. Nem sikerült így feltenni az i-re a pontot a liláknak egy olyan héten, amikor kiharcolták a negyeddöntőbe jutást a Slovnaft Cupban.
Igazi futballünnepre készülhetnek a komáromiak jövőre, mikor is az előző bajnok Spartak Trnava csapatát fogadják majd a lilák a Slovnaft Cup negyeddöntőjében.
Bár a korábbi várakozásoktól kissé elmaradt, így is remek őszi szezont futott a Komáromi FC felnőtt férfi labdarúgó-csapata. A bajnokságban a negyedik helyen telelnek, a Slovnaft Cup-ban pedig a Spartak Trnava ellen bizonyíthatnak a negyeddöntőben - hazai pályán.
2017 őszén indult útjára a Komáromi FC női labdarúgó csapata, mely az évek során többször változott, mostanra pedig olyan egységgé állt össze, mely sikert sikerre halmozva a II. liga tabellájának élére repítette a hölgyeket. Nyilván nem egyszerű egyszerre dolgozó, tanuló nőnek és focistának is lenni, ahogy egy női csapatot edzeni sem lehet ugyanolyan, mintha serdülő fiúkkal, vagy felnőtt férfiakkal foglalkozna az ember. A KFC női csapatának edzőjét, Nagy Jenőt és csapatkapitányát, Németh Vivient kérdeztük az eddig megtett útról és a jövőbeni tervekről.