Ha a játékosok a legjobbak akarnak lenni, akkor úgy is kell dolgozniuk, mint a legjobbak

Az elmúlt négy év során nem telt el év, hogy utánpótláscsapataink révén ne örvendhettünk volna bajnoki trófeának. Sorozatunk a 2020/2021-es szezonban sem tört meg, a kaotikus szezon végén két korosztályban is (U15 és U10) a Komáromi FC játékosai végeztek a bajnokságuk élén. Míg az U10 három év után végzett ismét az élen, addig az U15 először lett a II. liga bajnoka. A siker hátteréről annak kovácsát, a 2010-es évek KFC-jének meghatározó játékosát, Uzola Istvánt kérdeztük:
Az év elején érkeztél az U15 kispadjára, az első szezonodban veretlenül nyertétek meg a II. ligát. Változtattál valamit az U15-ös csapaton szakmai szempontból az előző szezonhoz képest (edzésmódszer, taktika stb.)?
Így igaz, talán napra pontosan egy éve lettem kinevezve az U15-ös csapat élére. Kollégám, Hajdók Pista remek munkát végzett előttem, de minden edzőnek megvan a saját filozófiája, nézete a fociról. Nálam a fegyelem, az alázat és a kemény munka az első helyen áll. Ezt kellett belesulykolni a játékosokba, de azt gondolom, hogy abszolút partnerek voltak ebben és megértették, hogy sikereket csak így lehet elérni. Plusz azt gondolom, hogy az aktív labdarúgó pályafutásom alatt megszerzett tapasztalataim is segítettek abban, hogy közelebb kerüljek a fiúkhoz és úgymond hiteles legyek a szemükben. Nagyon pozitívan álltak a munkához, már az első edzéstől kezdődően. Az utánpótlás kategóriákban nem szabadna, hogy a taktika játssza a döntő szerepet. Itt a játékosok egyéni fejlesztése, felkészítése kell, hogy álljon a középpontban, kiegészítve az alapvető csapat taktikai elemekkel. Hozzáteszem, hogy jó képességű játékosokkal tudtam együtt dolgozni, és ez azért nagy felelősség volt számomra is, de kollégámmal, Markovics Lacival igyekeztünk a legtöbbet átadni nekik. Ahogy említettem minden edzőnek megvan a saját filozófiája. Én a labdatartáson alapuló, dinamikus foci híve vagyok, így rengeteg ilyen játékot játszunk edzéseken.
Mi volt szerinted a siker kulcsa, miben volt ez a csapat a legerősebb?
Mivel saját magammal szemben is komoly elvárásaim vannak, ezért azt gondolom, hogy a játékosok is átvették ezt a mentalitást mind edzéseken, mind mérkőzéseken egyaránt. Tudják, hogy ha a legjobbak akarnak lenni, akkor úgy is kell dolgozniuk, mint a legjobbak. Valóban szerencsésnek mondhatom magam, hogy remek képességű játékosokból sikerült még komplexebb játékosokat faragni, legalább is remélem, hogy nagyon sok mindent sikerült elsajátítaniuk, de ezt majd az idő megmutatja.
Hogy miben volt a csapat a legerősebb? A legerősebb a támadó szekciónk volt, ezt szerintem mindenki tudja, de stabil középpályánk és védelmünk is volt. Egy szóval a siker annak is köszönhető, hogy szó szerint CSAPAT voltunk.
Mi volt a legnagyobb kihívás a hosszú COVID szünet miatt (gondolunk itt edzésekre, játékosok motivációjára, hogy kitartsanak a foci mellett)?
Hát igen, ez egy nehéz év volt a COVID miatt. Októberben leálltunk, aztán decemberben kis csoportokban edzettünk, de az teljesen más volt, mint csapattal edzeni. Mi úgy kezdtük az évet, hogy folytatódik a bajnokság, ezért már január 9-én munkához láttunk. Csak hát nem a szokványos módon. Kijárási tilalom, korlátozások nehezítették munkánkat, de ennek ellenére heti 3x online edzések, illetve heti 3x egyéni futó edzések voltak. A srácok hozzáállása példa értékű volt, és nem egyszer előfordult, hogy az online erősítő edzéseken 40 feletti volt a létszám. Külön öröm volt számunkra, hogy az alacsonyabb, illetve a magasabb korosztályokból önként jelentkeztek a gyerekek, hogy edzhessenek pluszban. Márciusban vagy áprilisban jött el az a pillanat, amikor már mi is úgy éreztük, hogy sürgősen ki kell mennünk terepbe (pályára), mert a játékosok kezdtek „besokallni “. Szerencsére áprilisban újra edzhettünk, igaz kis csoportokban, de egyetlen játékos sem hagyta abba a focit.
Mekkora fluktuáció lesz jövőre (mennyien öregednek ki, mennyien lépnek fel az U15-be)?
12-13 játékos lép feljebb az U17-be, és valamivel több játékos érkezik az U14/15-be. A felkészülés július 2-án kezdődik meg az új szezonra.
Megemlítenél néhány játékost a csapatból, akiről szerinted még a jövőben sokat hallhatunk?
Ahogy már korábban is említettem, abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy több jó képességű játékossal dolgozhattunk együtt, akik, ha kellően alázatosak lesznek a továbbiakban is és keményen fognak dolgozni magukon, akkor remélhetőleg hallani fogunk még róluk. Nagyon bízom benne, hogy 3-4 év múlva már a felnőtt csapat játékosai között fogunk látni néhány saját nevelést. Szándékosan nem szeretnék neveket említeni. 1-2 éven belül eldől, hogy ki fog komolyabb szinten focizni és ki hobbi szinten, amivel nincs semmi gond, ugyanis kevés labdarúgóból lehet profi. Mi azon dolgozunk, hogy a profik száma minél magasabb legyen. De akiből nem lesz profi szintű labdarúgó, az is biztosan sokat kamatoztat majd az életben, azokból az évekből amit a KFC csapatainál töltött.