121 éve a labdarúgás égboltján
Slovensky Magyarul

Zsolna B - KFC: edzői értékelés

Zsolna B - KFC: edzői értékelés

Szerdán a koronavírus miatt a 17. fordulóból elhalasztott mérkőzésünk pótlására utaztunk Zsolnára, a sokszoros szlovák bajnok B-csapata elleni találkozóra. A hazaiak a várakozásoknak megfelelően több A-csapattaggal a soraiban fogadtak minket, ennek ellenére megálltuk a helyünket és egy megérdemelt ponttal távozhattunk. Így értékelte a döntetlen Németh Szilárd:

Úgy tűnik, az első félidőben már hagyományosan lassabban vesszük fel az ellenfél ritmusát. Szintén így látta?
Kicsit elaludva indultunk el, nem léptünk oda az ellenfélnek, nem vettük fel a párharcokat, késtünk az ütközéseknél, nem tudtuk a labdát sokáig magunknál tartani, ezért úgy tűnhetett, mintha Zsolnának fölénye lett volna, 2-3 helyzetük volt.

A második félidőben megint feljavultunk. Mi volt az oka?
Esett pár komolyabb szó az öltözőben arról, hogyan oda kell lépni, ne kelljen üresbe futnunk, ezután több párharcot nyertünk, meg tudtuk tartani a labdát, emiatt kiegyenlítődött a játék, Filip (Szetei) kapufát lőtt és (Szőcs) Laci gólt szerzett.

Patrik Šurnovský és Domonkos Kristóf cserét kért. Milyen az állapotuk?
Kicsit megsérültek, nem tudjuk, mennyire komoly az állapotuk. A Puhó elleni mérkőzés után több szurkoló is visszajelzett, hogy miért volt ennyi csere. Meg kell érteni, hogy COVID után jöttünk vissza, logikus, hogy elfáradtak, ők ketten mindkét mérkőzést végighúzták. Jobb, ha frissek a játékosok, mint hogy valaki hosszú időre megsérüljön. Le a kalappal mindkettő előtt. Friss a dolog, meglátjuk, hogy fellép-e náluk komolyabb reakció, remélem, hogy egy-két nap után visszatérnek. Paťot eltalálták a térde alatt, Kristóf pedig a vádlijára panaszkodott.

Poprád ellen kétszer szereztünk szabadrúgásból gólt, Liptószentmiklós ellen 11-esből egyenlítettünk, Zólyombrézó ellen ismét két szabadrúgás után találtunk be, most pedig egy szöglet után, azaz egyelőre nem megy annyira a gólszerzés akcióból. Aggasztja-e ez?
Most így jött ki, ennek ellenére játékból is volt sok helyzetünk. Szeretnék megintcsak a COVID-ra visszatérni, mivel akkor két héttel a kezdés előtt már a góllövésre fókuszáltunk, viszont örülök, hogy legalább ezekből sikerült gólokat szereznünk.

Hétvégén nem lépünk pályára, viszont kedden kupameccs vár ránk. Hogyan készülünk a mérkőzésre?
A bentmaradás céljával jöttem, úgyhogy a bajnokságra koncentrálunk, hogy minél nyugodtabban játszhassunk. Örülnék a továbbjutásnak, de egészen biztosan más játékosok is szerepet kapnak majd azon a meccsen.