121 éve a labdarúgás égboltján
Slovensky Magyarul

Komáromból a világbajnokságig

Komáromból a világbajnokságig

Szeptemberben ünnepelte 76. születésnapját a KFC kötelékében éveken át tevékenykedő gyúrónk, Viola Zoltán, ismertebb nevén „Papa“. Évtizedeken át mindennapos jelenség volt a komáromi futballpályán, mivel gyúrói munkássága mellett előszeretettel foglalkozott a pálya karbantartásával, a felszerelésekkel, egyszóval a klub mindenese is volt. Nem hétköznapi életútjáról Böröczky József KFC 111 című könyvében is olvashatnak, születésnapja alkalmából azonban azért kerestük fel, hogy bővebben meséljen a KFC egyik aranykoráról, valamint arról, hogyan vezetett az út Komáromból egészen a tokiói ifjúsági világbajnokságig.


Miért a Papa név?
Én voltam a gyúró, mikor Komárom másodosztályt játszott. Olyan voltam a játékosoknak, mint az apjuk, mindent én intéztem nekik. A gyúró az öltözőben úgymond „gyóntatja“ a játékosokat. Ha látni valakin, hogy ideges, akkor nyugtató masszázst kell adni, ha pedig dekoncentrált, akkor fel kell dobni egy kicsit.

Sosem szerettem dicsekedni az érdemeimmel, mindig a rám bízott feladatokat akartam ellátni, a tiszta munka híve voltam. Nagyon sok edzővel dolgoztam együtt, legjobban Kádár Istvánnal jöttünk ki, aki a II. ligába való felkerülés után egy ideig vezette a csapatot. Nagyon szeretett engem, ahogy mindenki más is.  Sokat dolgoztam anno a pálya körül is, a Duna-partról hordtam a gyeptéglákat Opavský Gyurival, átfestettem a kapukat, ha besárgultak. Mindent megtettem azért, hogy a klubnak segíthessek.

Hogyan került a csehszlovák ifjúsági válogatotthoz?
Káčer doktor úr volt annak idején a csapatorvosunk, fia az U13-as szlovák válogatott tagja volt. Éppen Komáromban voltak edzőtáborban, mikor a csapatvezető megkérdezte Káčer doktor urat, hogy ismer-e egy megfelelő gyúrót a válogatott mellé. A doktor úr azonnal értesített, hogy itt egy nagy lehetőség, elvállalom-e a munkát a válogatottnál. Azt válaszoltam, hogy minden további nélkül, már öltözök is. Átmentem az uszodába, ahol a válogatott éppen tartózkodott, megmutattam, hogyan dolgozom, mikor pedig befejeztem a munkámat, a csapatvezető megkérdezte, hogy lennék-e a válogatott gyúrója. Ettől a pillanattól kezdve jártam velük mindenféle összpontosításra, U13-tól U17-ig valamennyi válogatottnál tevékenykedtem, az U16-tól pedig már a csehszlovák válogatottat vittem, akikhez a szlovák szövetség ajánlásának köszönhetően kerültem. Tizenhat évig dolgoztam a csehszlovák ifjúsági válogatottaknál, olyan játékosokat gyúrhattam, mint a Juventus későbbi aranylabdása, Pavel Nedvěd, az AC Milan balhátvédje, Marek Jankulovski, az Atlético Madrid középpályása, Radek Bejbl, vagy akár Libor Sionko és a szlovák Karol Kisel. Az én feladatom volt kiadni a felszereléseket, mikor Nimburgba jártunk edzőtáborba, de sokat jártunk Ausztriába, megfordtultunk Svédországban és Olaszországban is. Az orvosokkal kéz a kézben dolgoztunk, nagyon sokat tanulhattam tőlük. Napi háromszor kellett tizennyolc játékost meggyúrnom, attól függően, ki mit kért, emellet a folyadékbevitelről is törődnöm kellett. Szinte mindent nekem kellett elkészítenem az edzések előtt, a focicipők csavarozását, fűzőket, de a javításhoz szükséges eszközöket is, mindennek a táskámban kellett lennie. A csapat gyúrója szinte atyaúristen volt, ő volt a mindenes, ha valami történt, őt vették elő. Nagyon szerettek engem a fiúk, mindent megcsináltam nekik. Ha éjjel felkeltettek, hogy valami baj van, már rohantunk is intézkedni az orvosokkal. Viszonzásul pedig mikor a reptérre mentünk, saját maguk cipelték a szereléssel teli zsákjainkat. A futballszövetség akkori főtitkára, Rudolf Baťa köszönőlevéllel fejezte ki háláját munkásságomért, mondván sosem tudhatom, mikor jöhet jól a jövőben az ajánlása.


Hogyan vezetett az út az 1993-as U17-es világbajnokságra?

Az 1993-es törökországi Európa-bajnokságon a 3. helyen végeztünk, amellyel kiváltottunk jegyünket a Japánban rendezett világbajnokságra. A kontinensviadalon még Csehszlovákia néven szerepeltünk, de a világbajnokságra már mint a csehek és szlovákok válogatottjaként mentünk, ahol végül az 5. helyet értük el (azon a világbajnokságon olyan későbbi legendák is szerepeltek, mint az olasz Gianluigi Buffon és Francesco Totti, a japán Nakata Hidetosi, a ghánai Samuel Kuffour és a nigériai Nwankwo Kanu - a szerk. megj.) Megkérdezték tőlünk, hogy melyik himnuszt szerettük volna hallani a mérkőzések előtt, külön-e a csehet és a szlovákot, de mi a csehszlovák mellett döntöttünk. Volt mérkőzés, melyre húszezer néző is kilátogatott. Az ilyen élményt nem lehet csak úgy elmagyarázni. Nagyon boldogan beszélek róla, a mai napig kiráz a hideg, de egyúttal büszkévé is tesz, hogy én, Viola Zoli, egy komáromi ember, a KFC gyúrója, egy világbajnokságon reprezentálhattam az országot. Komárom egy kis város, de én jókor voltam a jó helyen.

Hogy van jelenleg?
Sajnos gyógyíthatatlan betegségem van, csak a lakásomon belül, járókával tudok közlekedni. Félévente kell kórházi kezelésre járnom, gyógyszerekkel kezelnek, de ha nem fájnának a térdeim, nem lenne semmi probléma. Negyven évig voltam a klubnál, nagyon szép emlékeim vannak a KFC-ről, a végtelenségig drukkolok a csapatnak, mindig hívnak az egykori társak, hogy merre jártak, milyen eredményt játszottak a fiúk. Sosem szerettem beavatkozni a dolgokba, pedig nagyon sok tapasztalatot szereztem. Aki eljut egy ifjúsági világbajnokságra, az tudja, hogy az milyen fegyelemmel jár... ott ülhetsz a kispadon, drukkolhatsz a csapatnak, de nem szólhatsz bele semmibe se, nagy precizitás és rend van. Vérbeli KFC-drukker vagyok és leszek, amíg élek, azonban nagy szomorúságomra az egészségem nem engedi, hogy kijárjak a meccsekre. Mikor két éve megemlékeztek a csapatról, mely negyven éve kivívta a Szlovák Nemzeti Ligába való indulást, a volt játékosok azt mondták, ha akár tolókocsiban is, de kivisznek a stadionba, azonban sajnos nem bírtam kimenni, viszont ha felépül végre az új stadion, akár négykézláb is kimegyek megnézni.