Április 28-án volt harminc éve, hogy a KFC Öregfiúk csapata a spanyol élvonalbeli Espanyol Barcelona „öregjeit“ fogadta a Városi Stadion gyepén. Napjainkban is különlegességnek számít, ha egy nyugati patinás klub a régiónkba látogat, szűk egy évvel a bársonyos forradalom után pedig ez fokozottan is igaz volt. A három évtizeddel ezelőtti esemény, valamint klubunk megalapításának 120. évfordulója alkalmával Broczky Lászlóval, a 70-es évek KFC-jének csapatkapitányával beszélgettünk.

Hogyan működött a KFC Öregfiúk csapata? Hogyan szerveződtek, ki fogta össze a csapatot, egyáltalán ki lehetett csapattag?

Spontánul működött. Az évek elszálltak ugyan, de az emberi kapcsolatok megmaradtak. A legtöbbünk komáromi volt. A vendégjátékosok közül sokan Komáromban maradtak és itt is élnek. Az öregfiúk tagja lehetett mindenki, aki ezen a komáromi pályán játszott, szerette a focit, valamint a vezetőségi tagok, edzők, orvosok, szurkolók. Ami pedig a találkozók szervezését illeti, legtöbbször a komáromi foci történelmét is könyvben megíró Böröczky József és Prodovský Lajos, Opavský György, Hajósy Zoltán hármas hozta össze. Rózsa István és Góri Sándor mint edző és vezető biztosították a mérkőzések rendezését. Az utolsó két alkalommal pedig id. Nagy Jenő, Dombi János és jó magam voltunk a szervezők. Nem szeretnék elsiklani a fölött a tény fölött, hogy a feleségeink is jelen voltak. Feleségem teljes odaadással, szervezett, intézkedett, Filip fiunkkal karöltve videóprezentációt készített. Szóval ezek az összejövetelek általában családi jellegűek voltak és mély érzelmeket hoztak a felszínre.

Harminc évvel ezelőtt került sor a KFC Old Boys egyik legemlékezetesebb mérkőzésére, a híres Espanyol Barcelona ellen. Egy évvel a határok megnyitása után ez nem kis fegyvertényt jelentett. Kinek volt az érdeme egy ilyen neves csapatot Komáromba csábítani?

A múlt évszázad hatvanas éveiben, még a régi Ráckertben a focipályán találkozott és egész életre szóló barátságot kötött három ember: Vrečič József, Bacho Béla és Javorník Iván. Sokszor találkoztak a Komárom mérkőzésein és klubrendezvényein. Bacho Béla volt az a személy aki az Espanyolt Komáromba hozta, Vrečič József pedig az ittlétüket szervezte. Most is köszönettel gondolok rájuk.

Milyen emlékei vannak a mérkőzésről? Hogyan állt hozzá az ellenfél a mérkőzéshez?

Egy teljesen más világból érkeztek. A pályán nagyon kellemes élmény volt, bár nem értettük egymást, kézzel lábbal beszéltünk, egyetlen tolmács segített a vezetőségnek, a mérkőzés után pedig vendégül láttuk őket.

A mai napig gyakran látni Önt a KFC mérkőzésein. Hogyan látja a klub jelenlegi állapotát?

Nagy különbség van abban, hogy a mi korosztályunk főleg a környékről származott (Szentpéter, Bátorkeszi), mikor pedig feljutottunk a felsőbb osztályba, akkor jöttek a többiek (Angyal, Múčka) a katonaságról is. Más miliő volt, a család is kikísérte a játékosokat, minden meccs után közösen töltötték az időt. Most ezt nem látom, mindenki szállingózik haza a meccs után. A jelenlegi játékosokat nemnagyon ismerem, a csapat stabilitásának és annak, hogy jobb helyen végeztünk az előző években nagyon örültem, ahogy annak is, hogy visszatért Matić. Remélem a jövőben a csapat megindul felfelé a tabellán. A koronavírus nagy próba lesz, főleg emberi részen, sok csapatot fog érinteni. Remélem a kiesést sikerül majd elkerülni, már volt részem átélni, milyen érzés.

Miben lett más a komáromi labdarúgó élet az elmúlt 40 évben? Milyen változásoknak örül, illetve véleménye szerint mi volt jobb az Ön aktív pályafutása idején?

A mostani korosztály fizikailag jobban fel van készülve, a játék dinamikája felpörgött, az a cél, hogy minél gyorsabban és pontosabban szabaduljon az ember a labdától. A mi időnkben az ember megengedhetett két vagy akár három cselet is, több volt a távoli lövés, ma már lezárják a szögeket, a kapusok rengeteget fejlődtek, nagyon nehéz gólt szerezni. Mindenkinek megvan a saját rendszere. Kevés olyan szintű játékos van, aki meghatározó a pályán, aki alkotni tud, ezért örültem neki, hogy Matić visszatért. Ő olyan, aki fazont szab, aki megcsinálja a cselt és tudja, hova adja a labdát, akit nem tud kiszámítani az ellenfél. A többiek befutják a pályát, nem látnak annyira periférikusan. Ilyen játékos kevés van. A csapatok ma már tudományosan állnak a játékhoz, ezen a területen nagy különbségek nem lehetnek. A fociból egy iparág nőtt ki, focisulik alakultak, nagyobb hangsúly kerül a táplálkozásra, folyadékfogyasztásra, izomtömegre stb. A gyerekeknek nincs szabadságuk, mindenkinek megvan a feladata, kezd kiveszni a játék.

Csapatkapitányként elévülhetetlen érdemei voltak a negyven évvel ezelőtti sikerekben. Mit üzenne a jelenlegi KFC-játékosoknak, illetve neveltjeinknek?

Benne van a klub krédójában: kedv, kitartás, küzdelem. Ez viszi előre a csapatot. Én hozzátenném azt is, hogy győzelem. Ez tükrözi a komáromi mentalitást, ha ezt a csapat átveszi, akkor nem lehet gond.