119 éve a labdarúgás égboltján
Slovensky Magyarul

SZEZONÉRTÉKELŐ 2018/19 – ELŐKÉSZÍTŐK

SZEZONÉRTÉKELŐ 2018/19 – ELŐKÉSZÍTŐK

U11

A KFC U11-es csapata a 3. helyen végzett a II.liga nyugat-szlovákiai bajnokságának „A“ csoportjában. Húsz mérkőzésből tizennégy győzelem, két döntetlen, négy vereség, 48 pont és 102:18-as gólarány állt a nevünk mellett a tabellán. Ez az eredmény jónak mondható, hisz a tavasz során a legjobb góllövőnk Szokol Barnabás személyében Dunaszerdahelyre távozott. Több komoly sérültünk is volt - Kučera Adam könyöktörést, Vanya András izomszakadást szenvedett. Minden mérkőzésen támadó felfogásban játszottunk és a csapatszellemet jól tükrözi, hogy 18 játékosunk volt eredményes.

U11-es csapatunkkal bajnokság közben is nemzetközi tornákon vettünk részt, amelyeken jól szerepeltünk, de a szezon végére is jutott alkalom a megmérettetésekből - június 21-én egy háromnapos nemzetközi tornán szerepeltünk Salzburgban és június 29-én a gútai Gőgh Kálmán emléktornán is részt vettünk, ahol sikerült elhódítanunk a győztesnek járó kupát.

U10

A II.liga nyugat-szlovákiai bajnokságának „A“ csoportjában az 1. helyen végeztünk, amivel tulajdonképpen a 2017/18-as U9-es bajnokcsapata egy korosztállyal feljebb védte meg a címét. Tíz mérkőzésből kilenc győzelem, egy vereség, 27 pont és 58:7-es gólarány volt a mérlegünk. A csapatban 13 játékos volt eredményes, a legtöbb gólt Szabó Damián szerezte. Az egész szezonban összeszokott csapat benyomását keltettük, nagyon jó támadó és még jobb védekező játékkal.

Mivel a II. ligás csoportunkban csak tíz mérkőzésünk volt, a komáromi járás U11-es bajnokságába is bejelentkeztünk a minél több mérkőzés és a gyerekek további fejlődése érdekében. Sikerült ebben a bajnokságban is az élen végeznünk, mind a tizennyolc mérkőzésünket megnyerve, 269:20-as gólarányt elérve. Összesen 23 játékosunk szerzett gólt, a legeredményesebbnek Pelikán Richard bizonyult 58 találattal. A gyerekek edzéslátogatása kiemelkedő volt, reméljük, ez a hozzáállás a jövőben is kitart majd.

U10-es csapatunkkal nemzetközi tornákon is eredményesen szerepeltünk: legfrissebb szerepléseink a Vácott megrendezett Duka-Kupa, ahol a Ferencváros, MOL Vidi FC és a Kecskemét csapataival is találkoztunk, s végül a második helyet szereztük meg, valamint a gútai Gőgh Kálmán Emlékkupa, ahol az élen végeztünk.

U9

A nyugat-szlovákiai másodosztály A-csoportjába besorolt csapatunk szeptemberben kezdte meg a pontvadászatot. A bajnokságban 16 játékossal és 1 kapussal indultunk, amely névsor az év során folyamatosan bővült. Heti két-három edzéssel és hétvégi mérkőzésekkel, tornákkal telt szinte az egész szezon.

A bajnokságban húsz mérkőzést játszottunk, melyeket tizenkét győzelemmel, két döntetlennel, hat vereséggel, 95:69-es gólaránnyal zártunk, ami 3. helyre volt elég. Legeredményesebb góllövőnk Szabó Damián volt 21 találattal. Mindenképpen pozitívnak értékelhető a szezon, látszódott a folyamatos fejlődés, az egyre jobb játék, a mérkőzéseken visszakaptuk, amit az edzéseken gyakoroltunk. Mivel ebben a korosztályban nem az eredmény szerepel elsőrangú szempontként, minden játékos szinte azonos időt töltött a pályán. Az edzéseket magas részvétel, jó hangulat és kellő igyekezet jellemezte.

U8

A 2011-es korosztály 2018 márciusában kezdte meg az edzések látogatását, 20-25 gyerek képviseletében. Az edzések elsősorban a játék megismerésével zajlanak. Igen harcos kis társaság jött össze, nagyon figyelmesen vezetjük őket, hiszen még játékosak. Szervezett bajnokság híján több nemzetközi tornán is részt vettünk (Győrszentivánban, Komáromban és Almásfüzitőn), amelyeken eredményesen szerepeltünk.

Természetesen a sikereink mellett nem haladhatunk el szótlanul ifjú focistáink szülei és családtagjai mellett sem, akik az egész év során segítették edzőink munkáját. Köszönjük!