A 2018/2019-es évad kiértékelése – nők

Női csapatunk a 2018/2019-es szezonnal kezdte meg szereplését a női II. ligában. Újonc csapatunk a bajnokságban jól szerepelt, hiszen az 5. helyen végeztünk. 21 mérkőzésből tízszer győztünk és tizenegyszer kikaptunk, a gólarányunk 58:50 lett. A bajnokságot 18-as kerettel kezdtük és folyamatosan erősítettük a játékosállományt, így végül húsz játékossal számolhattak edzőink. Sajnos nem kerültek el minket sérülések, így pár meghatározó játékosunk gyakran kiesett a csapatból. Két játékosunk főiskolai tanulmányai megkezdésével abbahagyta a játékot. A klub vezetősége a téli pihenő után edzőtábort biztosított a lányok számára, ami sokat lendített a lányok teljesítményén. A női csapatunkban nagyon sok fiatal játékos van akik még nem töltötték be a 18. évüket. A csapat legjobb góllövője Pauer Tünde lett, aki 28 gólt szerzett.
A lányokon látható a fejlődés – a növekvő rendszerességű edzéslátogatások a teljesítményeken is megmutatkoztak. A szezon alatt több barátságos mérkőzést is játszottunk, többek közt a Vasas Kubala Akadémia, ETO FC Győr, ViOn Zlaté Moravce, Mosonmagyaróvár és a MOL Vidi FC ellen. A szezont egy június 15-i Balatonlellei egy nemzetközi tornával zártuk.